A kisebb cikksorozat eddigi részeiből is jól látható, hogy az ELKO EP széles választékban kínál redőnyvezérlő megoldásokat. A soron következő redőnyvezérlők a LOGUS90 szerelvénycsalád dizájnjához illeszkednek, ugyanis elektronikával ellátott redőnyvezérlő szerelvények (lásd 1. ábrán), melyeket normál szerelvénydobozba lehet telepíteni és természetesen sorolható is a család többi szerelvényével. Két típusa kapható, mindkét típus vezérelhető infra távirányítóval.
A redőnyvezérlő szerelvényekkel a helyi vezérlés mellett megoldható a csoportos vezérlés, valamint az egyes vezérlők bővítő bemenetein keresztül külső jelekkel is vezérelhetők a redőnyök, mint pl. alkonykapcsoló, szélérzékelő, fényérzékelő, kapcsolóóra, stb…
A két típus tulajdonságai összefoglalva:
21131 – általános (központi) vezérlő:
A két bemenetnek egymáshoz képest prioritása van, elsődleges a Pr1, másodlagos a Pr2, tehát a Pr1 bemeneten megjelenő vezérlés felülírja a Pr2 vezérlését, ami jól kihasználható a külső vezérlésektől származó utasítások egymáshoz képesti elsőbbségére, pl. erős szélben mindenképpen menjenek le a redőnyök, akkor is, ha az alkonykapcsoló felhúzta kora reggel. Riasztórendszerhez is beköthető pl. a Pr1 bemenet, hogy riasztáskor minden más érzékelőtől függetlenül húzza fel a redőnyöket.
A Pr1 és Pr2 bemenetek működésben is különböznek egymástól, ahogy ezt a 3. ábra diagramjai mutatják.
A Pr1 bemenet impulzussal vezérelhető. A bemenetre adott impulzus hatására a megfelelő irány kimenet 90 mp-ig bekapcsol. A Pr2 bemenet vezérlőjelét követi a kimenet, így a bemenetre adott vezérlőjel időtartamára kapcsol be a megfelelő irány kimenet. Pr1-re tehát olyan külső érzékelők köthetők, melyek impulzus kimenettel rendelkeznek, míg a Pr2-re olyan érzékelők, melyek kimeneti reléinek aktív állapota időzíthető min. a megfelelő redőnypozíció elérésének időtartamáig.
Van még ELKO EP redőnyvezérlő! A következőkben a vezeték nélküli megoldásokkal ismerkedhettek meg!

- csoportos vagy helyi vezérlés kézi vagy automatikus üzemmóddal (programozott ütemezés vagy külső érzékelőkkel a környezeti feltételek (fényerő, szél, stb.) szerint.
- infravörös távirányítás (81901 vagy a multifunkciós 81900).
- elemes háttértár: 24 óra adatmegőrzés.
- érzékelő bemenetek: 230 V ~ (PR-1 és PR2).
- 2 programozható funkció (fel vagy le)
- “Stand-by” funkció
- helyi vezérlés
- infravörös távirányítás (81901 vagy a multifunkciós 81900)
- bővítő vezérlőbemenetek

